Hétköznap reggel. 4:10, csörög az ébresztő. Még 10 percet maradok az ágyban, de már a kötelességtudat dolgozik a kisagyamban. Aztán kimászom az ágyból és felveszem az előző este kikészített kutya sétáltatós, jó meleg ruhámat, mert ilyenkor hajnalban rettentően tudok fázni. Juti falat a zsebembe, póráz a kezembe, és indulok a kertbe a kutyához. Eleinte elég bizonytalanul nézett rám, biztosan sétálni megyünk-e, de most már jön szó nélkül. Elindítom a telefonomon az alkalmazást, minden méter számít. Igaz, ez csak séta, mert Csoki kutya még csak 8 hónapos. De meg kell tanulnia a rendszert. Borzasztóan kajla, pedig hordjuk kutya suliba. Mindegy, remélem a kitartó neveléssel lesz eredmény is.

Hazaérek 4.40-re. Csinálom a kávét magamnak, a kakaót a 7 évesnek, a koffeinmentest a 10 évesnek, a tejeset a férjnek. Utána készülnek az uzsonnák, bedobozolom az ebédeket, amiket a hétvégén előre megfőztem. Gyors zuhany és 5:15-kor ébresztem a férjem. Pár szót váltunk a feladatainkról, aztán övé a fürdő. Közben teregetek vagy mosogatok, vagy megnézem a leveleimet, mindig ami éppen a legfontosabb. 5:45-kor keltem a két kicsit, a két felnőtt lányom már régóta külön él. 6-kor elmegy dolgozni apa, 6.10-kor indulok a legkisebbel oviba. Minden reggel mi vagyunk az elsők. 7-re beérek a munkahelyemre. A munkám a hobbim is egyben, ezért szerencsémre nem fáradok hullára munka közben. Munka után veszem a futó cuccomat, amit reggel magammal vittem. Leteszem az autót és megcsinálom a napi edzéstervet. Nem mindig esik jól, nincs mindig kedvem. Sőt, nagyon sokszor alig bírom rávenni magam, hogy elinduljak. Azért is van nálam a cuccom. Mert ha egyszer már hazaérek, képtelen vagyok újra elindulni futni. Meg akarok felelni Erikának, az edzőmnek, meg persze magamnak is, ezért csinálom. Nekem kell a kontroll. Futásról haza, be a zuhany alá, gyors kajálás és kezdődik a délutáni rutin.

Rohanás az oviba és a suliba. Onnan különórákra. Egyik gyereket kiteszem, másikat hazahozom, közben beugrok a boltba, aztán megnézem a szomszéd kislány zárójelentését, megbeszéljük anyukájával, hogy mi a teendő vele, vissza a különórára, telefonon megbeszélem, hogy a friss térd műtött nagybácsinak mit lehet csinálni a két héttel a műtét után. Végül kb 19-re mindenki hazaér mindenhonnan. közös vacsi, közben beszélgetünk, aztán lecke ellenőrzés, hiányok pótlása, fürdés a gyerekeknek, mese az ágyban és 21:20-ra alszanak a kölkök. Kicsit bealszom velük a mese után.

Basszus, a mosógépben a ruhák tök gyűröttek lesznek.... Muszáj felkelnem. Alig bírom összeszedni magam. Még 2 perc. Még azt is meg kell néznem mit ír az edzésterv mára, biztos van valami jóga vagy erősítés. Elpakolok a konyhaasztalról, kiteregetek. Felveszem az új jóga nacimat, tök szupi, szabadon hagyja a lábujjaimat és a sarkamat, nem fázik a lábam, de nem is csúszik annál a ((rohadt), bocs, ilyet nem írunk le) lefelé néző kutyánál. A használaton kívüli gyerekszobában épp annyi hely van, hogy a jóga matracot leterítem. Wi-fi, YouTube és megy a feladat. Irtóra sajnálom magam, mások ilyenkor hevernek a kanapén, én meg gyötröm az 50 feletti testem, hogy engedelmeskedjen kedvemre, de nem mindig akarja ugyanazt, mint én. Végre lemegy a 25-30 perc. Irtó büszke vagyok magamra. Megcsináltam. Aztán benyomok egy marék mandulát. De hülye vagyok, pont ezt nem kellett volna. Mindegy, majd holnap ügyesebb leszek, illetve fegyelmezettebb. Talán.

Ha szerencsém van, ekkor még CSAK 22:30 van. Befekszem a kanapéba, előveszem a könyvem, mert idén megfogadtam, hogy legalább havi egy könyvet el fogok olvasni. Persze 4 oldal után összefolynak a sorok a szemem előtt. Húúú, a telefonomra sem néztem még rá, pedig még délután feltettem a felnőtt lányaimnak a kérdést a közös oldalunkon, hogy hogy vannak, na azt még megnézem mit írtak, válaszolok is, aztán 23.20-kor beesek az ágyba. Fáradt vagyok. Megpróbálom összeszedni még fejben, hogy rendben volt-e a napom és mi lesz másnap, és ha szerencsém van, be is alszom a nagy gondolkodásba. Ha minden jól megy, akkor csak az egyik gyerek álmodik rosszat vagy kell kimennie a mosdóba éjszaka. És mire belejönnék a nagy alvásba, csörög az óra, 4:10. Tök sötét. Más normális ember ilyenkor fordul a másik oldalára. De én nem vagyok normális. Illetve máshogy vagyok normális. 

Szeretném, ha elég sok jó dolog beleférne az életembe. De ehhez az kell, hogy minden a helyén legyen, időben legyen. Ilyen az én kis mókuskerekem. Nem könnyű, de szeretem.