Minden áprilisban egy hétre elutazunk Hévízre. Ahogy hazajövünk, a gyerekek elkezdik számolgatni, hogy mennyit kell aludni a következő utazásig. Szóval nagyon szeretjük. Egy elég hosszú mélyrepülés után, melyet a Velencei tőkörrel zártam, végre kiderült az ég felettünk. 

Idén a férjem elhatározta, hogy megcsinálja a félmaraton mániát, gondoltam beszállok én is, bár ezeket a giga futóversenyeket kicsit kerülöm mostanában, valahogy a kisebb, családiasabb versenyek jobban vonzanak, de a közös élményért neveztem én is. Így mentünk Vivicittára, vittünk magunkkal két futótársnőnket is, akik irtó cukik és jókedvűek voltak, ami ránk is átragadt, ezúton is köszi a jó társaságot Kilimeli és Viki :) Kiváló idő volt, imádtam a versenyt, mindenki aranyos volt, és annyira jó volt találkozni kedves és még kedvesebb barátainkkal, ismerőseinkkel. Nem hajtottam magam, élvezni akartam, és Erika (az edzőm) instrukcióit szem előtt tartva, kényelmesen lefutottam a távot, éééééés, nem voltam rosszul! Már a második verseny, kisvuk nélkül, juhéééé. Érzem, jó úton haladok.

Még 4 munkanap, azt már guggolva is kibírom, aztán egy szuper szülinapi parti Kisteleken, Józsi barátunk 50 éves lett. Tavaly a Szelidi tó futás közben barátkoztunk össze, mindketten dögledeztünk a párában, melegben és 22 kilinél ki is szálltunk. DE, nagyon kedves családi barátságot kaptunk érte cserébe :)

Éééééés eljött a várva várt nap, irány Dobogómajor. A gyerekek tök cukin becsomagoltak már két nappal előtte, mi is összeszedtük a cuccainkat és megpróbáltunk mindent bekalapálni a csomagtartóba, muhaha. Előtte a tengerimalac ment vendégségbe egy barátunkhoz, a kutya sorsát is elrendeztük a hétre. Amikor már egy gombostű sem fért a kocsiba sehová, mondom, sehová, akkor elindult a kiscsalád.

Erika szuper edzéstervet állított nekünk össze a hétre, tudta, hogy nyaralunk, ilyenkor szabadabban lehet futkorászni. Vannak olyan helyek, ahol azt érzem, hogy a föld erőt sugároz. Nem vagyok dilis, de tényleg így érzem. Toskanaban és Hévízen szabályosan vonz a futás, olyan megszállott módon. Végig vigyorognom kellett, mindenkinek köszöntem és szívtam magamba ezt a szuper érzést. Hozzáteszem, hogy másnap ugyanezen a csodálatos erdei úton megtámadta egy fiatal srác az egyik legkedvesebb futós barátnőmet, többször nem is mertem arra futni. Milyen már, hogy mostanában egyre több ilyen eset történik. És bár azt gondolom, hogy öregecske is vagyok, és szép se, de mégis félni kezdtem.

Kellett pár nap, mire összecsiszolódtunk családilag, nem akarok szépíteni, az első napokban kiborítóak voltak a gyerekek, aminek persze ezer oka volt, de mi felnőttek, nagyon nehezen viseltük. Kellett esténkét Jéger, amit egyszerűen csak ISO-nak hívtunk nevetgélve. Hétvégére, már a gyerekek is így hívták :D Aztán a hét második felére lenyugodott mindenki, és rájöttünk, hogy mindjárt megyünk is haza. Kirándulások, pancsolások, rajzolások, beszélgetések, olvasás és sok futás is belefért ezekbe a napokba. Még a keszthelyi futós barátnőimmel (a banyákkal) is futhattam egy jót a Balaton parton, csupa feltöltődés.

Még az UB-ra felkészítő edzések is lementek ezen a héten. Mit is akarhatnék mást, többet? Semmit. Hálás vagyok, hogy részem lehet ezekben, hogy módunkban áll a két gyerekkel egy ilyen hetet együtt tölteni. És ami a múlt hónapban elmaradt, a 200 km feletti zárás, az most megadatott. Most pihent vagyok, boldog és elégedett. Minden perc ajándék ebben az állapotban :)