Péntek délután. Mindenki leteszi a lantot. Mi nem. Összeszedtük a gyerekeket, ééééés elmentünk tánc próbára. Igen, tánc próbára. Mert mit csinál egy 53 éves 4 gyerekes anyuka a nemlétező szabadidejében??? A balettos anyukákkal és a férjeinkkel a gyerekek évzáró gáláján fellép egy kis swing koreográfiával. Természetesen előtte pár hétig próbákra is jártunk. Klassz volt, nagyon jó kis társaság jött össze. Estére még egy laza 60 perc volt az előírás az edzéstervben. Hááááát, 46 perc lett. Elég volt. És amikor már azt éreztük, hogy vége a tennivalóknak, akkor mindent bepakoltunk a kocsiba, és kutyával együtt elindultunk vidékre, este nyolckor. 20 km után dugóóóóóó, szuper. Végül is este fél 10-re meg is érkeztünk. Vacsi és bezuhantunk az ágyba.
Szombat reggel. 6-kor ébresztő volt. Gyerekek még aludtak. Mi apával kivonultunk a piacra. Romantikus másfél órát töltöttünk együtt, a kávé Mónikánál energiát nyomott az ereinkbe, mosolyt csalt az arcunkra, élvezetes közös várárlás volt. Tűzés haza, gyors főzés, férj elment futni. Mikor hazaesett, ebéd bedob, gyerekek felszed, drága mama (anyósom), felköszöntése következett. Onnan hármas számú leány gyermek kocsiba be, fel Pestre, mert pizsama partira volt hivatalos a gyermek. Jaaaaa, kifelejtettem az ajándék vásárlást a délelőtti felsorolásból, amit a zsúrba vitt a leány. Amíg apa mintegy 3 órás autókázás után visszaért, azzal a lendülettel mindenki be a kocsiba, még a kutya is, legkisebb gyerek megőrzésre anyósékhoz, engem kidobtak az arborétumnál, apa pedig ment a kutyával kutya iskolába.
Terepes, dombozós 15 km-t írt elő Erika. Vittem frissítést magammal, ennek ellenére 10 km és mindössze 130 m szint után kikészültem, nyújtottam és bevártam Andrást. Anyóséknál a megvacsizott és kimosakodott gyereket kellett már csak felszedni. Egyikünket sem kellett altatni.
Vasárnap a szokásos ébresztő 6-kor, reggeli, pakolás és irány Pestre. Felkaptuk a leány gyermeket a zsúrból, irány haza és be a kádba. Hajmos, konty készít, smink, először a gyermeknek. Fellépő ruhák összekészítése. Kiskosárba kávé, víz, sós, édes. Én is zuhany, konty, smink, és indultunk színpad bejárásra. Mikor megérkeztünk, kiderült, hogy késtünk, leánynak már a színpadon kellett volna lennie. Mondogatta az a szegény gyerek, hogy fáj a kis lábujja, mert a pizsama partin belerúgott egy fal élébe, de az egészségügyis, empatikus anyuka (azaz én), mondtam, majd elmúlik. Aztán sírva fakadt. Megnéztem... Sötétkék volt, és akkora, mint egy cipó. Szuper. A spicc cipő fel sem ment a lábára. Zokogott, mert kikerült abból a koreográfiából akkor, és ott. Azonnal. Ragtapasszal hozzáragasztottam a pici ujját a többihez, kapott fájdalom csillapítót és hősiesen lenyomta a műsort. Utána 2 napig nem tudott lábra állni. Én 3 órát voltam tűsarkúban, ami azért valljuk be, más, mint egy futócipő. Már csak a benne eltöltött idő is megpróbáltatásos volt, de maga a tánc méginkább.
A műsor remekül sikerült. Itthon némi pihenő után lecke a gyerekkel, etetés, mosogatás. Vívódás, hogy másnap menjen-e a gyerek suliba. Nem ment. Nem is tudott cipőt húzni... Óráról órára tolódott, hogy mikor induljak futni. A lábam még alig heverte ki a tűsarkat. Közben pont rám írt Erika, hogy mi történt, kicsit megcsúsztam a heti futásaimmal. Hát meg, b@sszus. Végül elengedte az aznapi edzésemet. Végtelenül hálás voltam, mert így a lelkiismeretem jobban viselte a helyzetet. Ezért cserébe tornáztam egy kar erősítést, legalábbis elkezdtem, amit persze be sem tudtam fejezni, de ennek ellenére 3 napig izomlázam volt tőle. Remek. Micsoda punnyadt lettem az utóbbi időben.
Na, szóval igyekszik az ember és az akarat is megvan. Mégsem alakulnak mindig a dolgok a terveim szerint. Valami kiszámíthatatlan mindig történik. Ilyen az élet. Ettől még minden rendben van, csak el kell fogadnom azt is amikor nem tudom teljesíteni a terveket, nem dől össze a világ. Erika ilyenkor is mellettem van. Ez olyan jó :)
