2018 nyarán megbeszéltük Ildi barátnőmmel, hogy idén nevezünk a Sopron trailre. Akkor jó ötletnek tűnt. Ahogy szokott, meg is jelent valamikor kora tavasszal a versenyre való felhívás. Egyeztettem Ildivel, rendben van, nevezzünk. Aztán később kiderült, hogy sajnos Ildi családi és egészségi okok miatt mégsem tud részt venni a versenyen. Igenám, de én addigra már neveztem. Annyira neveztem, hogy a részvételi díjat kétszer is elutaltam :D A szervezők hamar észre vették túlbuzgóságomat és vissza is utalták a második fizetésemet. Távolinak tűnt az esemény, nem is nagyon foglalkoztam vele. 

Lement az UB és elkezdte támadni a kisagyamat a gondolat, hogy mi lesz velem egy terep futáson. Erika beépített az edzéseim közé hétvégére dombozós és/vagy terep futásokat. Első kihívás, kiderült, hogy már attól a gondolattól is pánikban vagyok, hogy egyedül kell elmennem a versenyre. Fűztem a férjem, hogy jöjjön velem, de hajthatatlan volt, és egészen biztos volt abban, hogy nem jön velem. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy kiírtam a közösségi médiába, hogy volna-e kedve valakinek velem jönni. És amilyen szerencsés vagyok, volt kedve egy baráti házaspárnak nevezni a kedvemért, sőt azt is vállalták, hogy végig velem maradnak a futás idejére. A második kihívás az volt, hogy hetekig esett az eső, tisztán látszott, hogy a jól bevált aszfalt futócipőm nem lesz elég ehhez a versenyhez. Oké, akkor vennem kell egy megfelelő lábbelit. Ja, ja, de be is kell avatni , meg ott vannak a hétvégi edzés kiírások is. A harmadik kihívást a tájékozódási képtelenségem jelentette. Biztosítottak róla, hogy jól ki lesz szalagozva apálya, nem fogok eltévedni. Mondjuk, ezt csak azért mondhatták, mert nem ismernek :D

Első dombozós, terepes próbám a férjemmel együtt volt a Naplás tó feletti kiserdőben. A cipő bevált. Mondjuk a dombok, nem váltak be. Mit dombok. Halmocskák. Gondoltam, majd szokom. Második gyakorlásom a kecskeméti arborétum területén volt, a kiírt 15 km helyett szűk 10 km lett, úgy, hogy ki voltam purcanva rendesen, pedig a szint szánalmasan kevés volt benne. Utána 2 hétvégén is gyakorolt velem a 17. kerületi futónagykövet, Peti, amiért nagyon hálás vagyok neki. Segített, hogy hogyan gazdálkodjak az erőimmel, mikre figyeljek, próbáltunk szintet gyűjteni a kiserdőben. Háááát, féltem tőle, hogy kevés lesz a soproni kihíváshoz.

Aztán eljött a naaaaagy nap :D Gabiék péntek délután felszedtek, és irány a célállomás. Szuper szállás (ahol azonnal eltévedtem a házon belül :D), gyönyörű naplemente, jó beszélgetés Gabiékkal, hangolódás másnapra. 

Milyen érdekes, hogy a virtuális világban köttetett barátságaim hogyan alakulnak. Hajni, aki többek között szervezi ezt a versenyt, valamiért igen közel áll a lelkemhez. Azt nem mondhatom, hogy barátok vagyunk, hiszen alig ismerjük egymást, Mégis valami különleges szeretet alakult bennem iránta, talán a néptánchoz való kötődésünk, ki tudja. Minden estere Hajni miatt IS nagyon akartam ezt a versenyt. 

Szombat reggel készülődtünk, kiválasztottuk Gabival az aktuális szettet a futáshoz és jó időben megérkeztünk a helyszínre. Már az erdő széle is csodaszép volt, ahonnan indultunk. Hajnival a találkozás irtó nagy örömót jelentett. Sajnáltam, hogy Ildi nélkül vagyok ott, de nagyon jó volt tudni, hogy Gabiék nem hagynak ott. Rettegésem az eltévedéstől, evvel enyhült. 

Elrajtoltunk. Szebbnél szebb helyeken futottunk. Aztán másztunk. Aztán patakon keltünk át. Kidőlt fát kerültünk meg. A fények, az illatok, a természet energiája befúrta magát a szemembe, a testembe, a lelkembe. Jó volt a küzdés felfelé, a szárnyalás lefelé. Annyira izzadtam, hogy elengedtem a fotózást menet közben, úgy gondoltam, minden kép bevésődött a barázdáimba, sosem fogom elfelejteni. Atti végig mögöttem futott. Mindenre figyelmeztetett. Szólt, hogy tudom a legjobban kihasználni a terep cipő adta lehetőségeket. Sosem fogom elfelejteni ezt az áldozatkész kíséretét, örökre hálás leszek érte. Mindössze 10,7 km és 370 m szint volt, de éreztem, hogy ez volt az első lépés, elkapott a gépszíj. Euforiával érkeztem be a célba. 

Másnap felütöttem a futónaptárat és azonnal kerestem a következő hétvégére egy újabb kihívást. Szerencsémre találtam is a közelben egy hasonló nehézségű versenyt Gödöllőn, ahová el is mentem. Hasonló élményekkel gazdagodtam, megerősített abban, hogy ebbe az irányba is nyitni fogok. Idénre már van több nevezésem ami aszfaltos, ezek mellé nem nagyon fog beférni újabb terep verseny, de a következő évet ennek szellemében fogom tervezni és edzés céljából amikor csak tehetem, a terepet fogom választani. 

Csak az út legyen kijelölve :D Különben sosem láttok többet :D