Amikor azt hiszed, hogy végre jól vagy és minden olajozottan megy a maga útján, na akkor kell vigyázni. Két hete, amikor az ötödik futószülinapomat ünnepeltem, nagyon meg voltam elégedve magammal. Hű, milyen klasszul szervezek mindent, ügyesen koordinálom a feladataimat, pörgök, intézkedek és egyszerűen JÓ vagyok, naaaaa. Ott hátul a kisagyamban azonban átsuhant egy futó gondolat, hogy ilyenkor szokott beütni a krach. Na, de velem nem fordulhat ez elő, mert ügyes vagyok és menő IS.

Ezen a szép napsütéses délutánon hazamentem az oviból a legkisebbemmel, aki nem sokkal ezután közölte velem, hogy fáj a hasa. Ohhh, nekem is szokott, majd elmúlik. Nem múlt el. Annyira nem, hogy 23 rókát tartogatott  számunkra az éjszaka, a többi nem publikus. Fél négykor aludtunk el végre. Négy óra 10 perckor, ébresztett a telefonom. Juhéééé. Azt sem tudtam hirtelen, hogy hol vagyok. Gyors egyeztetés reggel hatkor a kolléganőimmel, hogy bocs, de nem megyek be. A gyerek egész nap szinte mozdulatlanul feküdt pizsamában a kanapéban. Délutánra jobban lett, de abban maradtunk, hogy még a következő napot is otthon töltöm vele. Annak ellenére, hogy két napot otthon voltam, nem éreztem, hogy kicsit pihentebb lennék. Sőt. Napról napra fáradtabb voltam. Értetlenül álltam az érzés előtt, mert általában fáradhatatlan vagyok. Hosszú hétvége jött, szuper. Tudtam jó sokat futni, örültem neki, csodaszép tavaszi vasárnapi futással zártam a hetet. Már a markomban éreztem életem legjobb márciusát, már ami a kilométereket illeti.

Hétfő. Fáradtan ébredtem. Rossz közérzettel. A hajnali jógát is elblicceltem, már harmadik hete nem tudtam összehozni egy hajnali tornát sem. Gratulálok magamnak... Ovi, suli, dugó, munkahely. Ócska kezdet a hétre. Fájós gyomor, elégedetlen betegek (miért hiányoztam 2 napot a múlt héten), és mindenki mondja, hogy mije fáj, és mondja és mondja és mondja, miközben alig állok már a lábamon. Eszem, biztos az a baj, hogy éhes vagyok. Töltött káposzta. Anyósomtól kaptuk. Nem esik jól, tele szájjal mondom a feladatokat a betegnek, mert nincs lehetőségem az evésre máskor. Aranyos a beteg, elnézi. Aztán rohanok a következő feladatomra. Érzem, hogy még pocsékabb a közérzetem. Aztán a következő, aztán a következő. Na, itt kikészültem. Minden délutáni feladatomat eltöröltem, a gyomrom külön életet kezdett élni. Szerencsém volt, a férjem időben haza tudott jönni és elhozta a két kicsit az intézményekből. Akkor már felkelni sem volt erőm a kanapéból, csak nyögtem és vacogtam. Láz és gyomros vírus. Ez király. Megint nem tudok dolgozni menni. Annyira gyenge voltam, hogy anyukám intézte a telefonjaimat, mert a készüléket sem bírtam el. Ennyit a havi rekord futásomról.

24 óra alatt átviharzott raktam a kórság, csak végtelen gyengeséget és gyomorfájást hagyott maga után. Klassz, eddig is a gyomrom volt a leggyengébb láncszem a futásnál, épp ez hiányzott. Erika hagyott szépen meggyógyulni és azt hiszem maga a pihenés is nagyon jó volt. Az egy héttel ezelőtt érzett "szuperanyu", "szupermunkaerő", "szupersportoló" érzésem ismét szerényen meghúzta magát bennem. 

Azonban ez az egész rémség egy rég áhított, dietetikai tanácsadásra sarkallt. Személyre szabott oktatáson vettem részt. Ismét érzem az erőt és a lendületet magamban. Hiszek benne, hogy sosem véletlenül történnek velünk a dolgok. A teljesítmény diagnosztikai eredményem elgondolkoztatott, akkor elhatároztam, hogy szakemberhez fordulok. Fogynom kell, nincs mese. De nem lehet akárhogy, mert mellette erőre is szükségem van ahhoz, hogy fussak. Úgy érzem megtaláltam az utamat ebben IS. Azt nem állítom, hogy gyors lesz és/vagy egyszerű, de nagyon akarom. Szeretném bebizonyítani magamnak (és kicsit másoknak is), hogy képes vagyok rá, meg lehet csinálni. Egy olyan rendszerre vágyom, ami nem egy kúra, hanem egy életen át fenntartható módszer. 

A legfontosabb. Van fent, és van lent. A kettő csakis együtt működik. Egymás tükrében és egymást kiegészítve. Szükséges a szerénység a mindennapokhoz. Még nekem is. Pedig nem voltam sosem nagyképű, de valószínű kicsit elszállt velem a ló. Jelentem, visszatértem a földre. Ma már újra futottam. Pontosabban, vonszoltam magam, mert a kaja nélküli hét után, gyenge voltam, mint a harmat. De végre, visszakerül minden a megszokott kerékvágásba. 

Csak szerényen :)